Megrészegült látomások az Alföldről

Hódmezővásárhely városa és a Tornyai János Múzeum 2014-ben is gazdag művészeti kínálattal és egyedi programokkal várja az érdeklődőket. Az egyediségre, modernitásra nyitott, ugyanakkor a klasszikus művészeti értékekre tisztelettel tekintő, művészetpártoló és kultúraszervező tevékenységéről is ismert város március végén egy igazi szenzációval készül: az alföldi festészet mágikus erejű, ám országosan sajnos méltatlanul mellőzött alkotójának, Koszta József festőművésznek közel hat évtizede - sem együtt, sem külön-külön - nem látott műveiből álló kiállítást rendeznek a Tornyai-múzeumban.

Belső tüzek, mágikus impressziók

Alföldi iskolának nevezik a huszadik század első felében Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Baján, Debrecenben, valamint a szolnoki és a kecskeméti művésztelepen működő és alkotó képzőművészek közösségét.

Koszta József a Lakos-tanyai műteremben 1912 körül
Fotó: Fridrich Janos, Magyar Nemzeti Galéria

Művészetükben Munkácsy Mihály mágikus realizmusa és a nagybányai iskola plein air stílusa alkotónként más-más elegyben ötvöződött. E művészek alkotásai egy pontban Hódmezővásárhelyen érnek össze. Közülük is ki kell emelni Koszta Józsefet, az alföldi festészet sajátos alkotóját, aki a szentesi tanyavilágban találta meg képeinek vezértémáit, s főleg a paraszti életet, az alföldi tájakat dolgozta fel műveiben. Március utolsó vasárnapján a Tornyai-múzeum összes termében nyílik meg Koszta ‑ eddig ilyen formában soha be nem mutatott‑ gyűjteményes kiállítása.

"Ilyen kék nincsen sehol az Alföldön, ilyen sárgák, ilyen fehérek, ilyen vörösek sincsenek. De ott élnek a nép díszítő képzeletében és Koszta ezzel a díszítő képzelettel festi tájait, vagy alakos képeit."
(Farkas Zoltán)

Koszta József: Mezei munkások
1910 körül, olaj, vászon, 114×83 cm, Szabó Antal Gyűjtemény

20. századi festészetünk egyik legmarkánsabb képviselőjére, Koszta Józsefre (1861-1949) sajnálatosan kevés fény irányult az utóbbi évtizedekben. Kisebb kiállításoktól eltekintve utolsó gyűjteményes tárlatára a Nemzeti Szalonban került sor a halála előtti évben, 1948-ban, miután nagyszerű életművét az elsők között tüntették ki Kossuth-díjjal. Belső indulattól fűtött festményeit már kezdettől fogva jellegzetesen magyarnak tartották szerte a világban: olyan színgazdag koncentrátumoknak, amelyek mélyértelműen és tömörségükben is frappánsan adják vissza e nép és az általa lakott táj összetett és kontrasztokban is megfogalmazható karakterét. Ez az Erdélyből, szegény sorból induló, majd alapos szakmai felkészülése során minden fontosabb iskolát és országot bejárt, öntudatos mokány ember kitartóan kereste a számára leginkább megfelelő életteret, amelyet végül az alföldi tanyavilágban, Szentesen talált meg. A nagybányai és a szolnoki művésztelep csak rövid ideig tudta magához kötni, szabadságvágya és nyakas elkülönülése legendás volt. Szuggesztív drámai erejű, sajátosan darabos földközeli stílusával Munkácsy eszmeiségének öntörvényű folytatójává vált, ugyanakkor a kortárs európai törekvésekkel is párhuzamosan futottak eredményei. Felfokozott színhasználata a Vadakkal rokonítja, késői korszakának már-már autonóm képi világa megdöbbentően modern hatást kelt.

Koszta József: Csónakok
1912, olaj, vászon, 50×75 cm, Kovács Gábor Gyűjtemény

Koszta József példamutató munkásságából minden eddiginél teljesebb keresztmetszetet nyújtó, több, mint másfélszáz kiemelkedő kvalitású festményt, rajzot és számos dokumentumot felsorakoztató tárlatra úgy válogatták össze a kiállítás kurátorai, Szinyei Merse Anna művészettörténész és Fertőszögi Péter, a KOGART Művészeti Alapítvány vezetője a köz- és magángyűjteményekben őrzött munkákat, hogy a főműveken kívül Koszta festészetének kevésbé ismert, korszerű vonulatát is megismerhesse a közönség.

Koszta József élete és művészete a dokumentumok tükrében

A kiállítás főkurátora, dr. Szinyei Merse Anna tollából megjelenő gazdagon illusztrált, átfogó kutatásokon alapuló, mintegy háromszáz oldalas Koszta monográfia nemzetközi kontextusba állítva tárgyalja a mester életművét. A hiánypótló művészeti kötet soha nem publikált dokumentumok - önéletrajzok, levelezés, életrajzi adatok, emlékezések, fotók - sorával pontosítja a művészről eddig kialakult töredékes képet.