Nyelvválasztás:

A honfoglalás korában kalandoztak a vásárhelyi kisdiákok

A honfoglalás korával, a honfoglalók életmódjával és tárgyaival ismerkedtek a Tornyai János Múzeumban a Varga Tamás Általános Iskola kisdiákjai, akik a közgyűjtemény látványtárának megtekintése után lemezdomborítással díszített könyvjelzőt készítettek.

A honfoglalás korával, a honfoglalók életmódjával és tárgyaival ismerkedtek a Tornyai János Múzeumban a Varga Tamás Általános Iskola kisdiákjai, akik a közgyűjtemény látványtárának megtekintése után lemezdomborítással díszített könyvjelzőt készítettek.

Lucza-Vígh Erna múzeumpedagógus mutatta be a gyerekeknek az állandó tárlaton látható kerámia- és fémtárgyakat, s mesélt a régészek és a restaurátorok munkájáról is, akiknek köszönhetően a kiállításba kerülhettek a régi korokból származó tarsolylemezek, övcsatok, lószerszámok és kerámiaedények.

Mint elhangzott, a honfoglalók öltözetének anyaga, díszítettsége, ékszereik és fegyvereik minősége jelezte viselőjük rangját, társadalmi helyzetét. Kiderült, hogy a lovaik iránt érzett megbecsülés nem szűnt meg a földi lét befejezésével: állataikat  feláldozva, hitük szerint hű társként a túlvilágra is magukkal vitték.

Nyári lakóhelyként jurtát használtak, amelyben a tüzet körbe ülve a családfő, minden családtag és vendég elfoglalta az őt megillető helyet.  A korabeli leletek tanúsága szerint az időszakból származó kerámia edények használhatóak voltak főzésre, így elkészíthettek bonyolultabb összetételű ételeket is.  A cserépedények mellett nagy számban használhattak fából faragott tálakat, amelyek az étel elkészítésére a beléjük helyezett forró kő segítségével lehettek alkalmasak.

A harmadik a. osztály diákjai a régi tarsolylemezek készítési módját követve ősi motívumokat jelenítettek meg vékony alumíniumlemezen, amelyet körbe vágtak, s kartonra ragasztva készítettek könyvjelzőt, amelyet a foglalkozás végén emlékül magukkal vittek.

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5