Nyelvválasztás:

Holnap nyit a Tornyai-múzeum és az Alföldi Galéria

Január 3-án, kedden 10 órakor ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Tornyai János Múzeum és az Alföldi Galéria. Előbbiben Kondor Béla gyűjteményes kiállítása, míg a Kossuth téri kiállítóhelyen a 2016. évi kerámia és betonszimpózium anyaga várja az érdeklődőket.

A Tornyai János Múzeumban február közepéig tekinthető meg a Jelet hagyni címet viselő reprezentatív tárlat, melyen mintegy 180 festményen, grafikán és számos különleges tárgyon keresztül nyerhet bepillantást a nagyközönség a magyar képzőművészet II. világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, Kondor Béla (1931-1972) életművébe. Az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában a XIX. Vásárhelyi Kerámiaszimpózium beszámoló kiállításával (téma: Közös a nyelvünk - közös a kultúránk) együtt látható az I. Beton Szimpózium alkalmával készült alkotások.

Az állandó és időszaki kiállítások mellett ismeretterjesztő programokkal is várják a kultúrakedvelőket: január 6-án délután 5 órakor Tóth Károly A hódmezővásárhelyi művészcsoport 1900-1914 című könyvének szerzői bemutatója lesz az Alföldi Galériában. A vásárhelyi születésű művészettörténésszel Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója beszélget. Január 11-én Béres Mária, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatójának előadásával folytatódik a Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozat. 2017. év első régészeti előadásán a csomorkányi feltárások eredményeiről lesz szó a vásárhelyi közgyűjteményben.

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5