Nyelvválasztás:

Megnyílt Holler László kiállítása az Alföldi Galériában

A vásárhelyi tájhoz több mint hat évtizede kötődő alkotó, Holler László festőművész tárlata nyílt meg január 19-én az Alföldi Galériában.

A vásárhelyi tájhoz több mint hat évtizede kötődő alkotó, Holler László festőművész tárlata nyílt meg január 19-én az Alföldi Galériában. A környék növény- és állatvilágát professzionálisan és egyedi látásmóddal megörökítő, a fővárosban született, a Dunántúlon felnőtt művész otthonra az Alföldön, Vásárhely társadalmában nyert pedagógusként, közösségszervezőként, művészetszervezőként, és a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola szakmai vezetőjeként egyaránt. Erről a nyolcvanadik évét nemrég betöltött festő kiállítását megnyitva szólt Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

– Holler László alkotásai olyan tájakat, természeti képeket és érzelmeket mutatnak be, amelyek egyrészt képviselik az alföldi ábrázoló festészeti iskola folyamatosságát, másrészt impresszionisztikus módon sűrítenek össze érzelmeket a képekbe, amelyek vizuális eszköztára olyan emberi tartalmakat jelenít meg erőteljesen, mint az ember és az Isten, vagy az ember és a természet kapcsolata –hangsúlyozta a múzeumigazgató. Majd hozzátette: – Holler László képeinek fontos elemei az embert körülvevő természet, az erdők, vizek és fák, s alkotásain a kék szín alkalmazása a lelki békét, a kiegyensúlyozottságot, míg a madarak jelenléte a keresztény tradíciót és az emberi szabadságvágyat jeleníti meg.

– A tárlat méltó összegzése a nyolcvanéves művész munkásságának – fogalmazta meg Miklós Péter, rámutatva, hogy a természetet vadászként is jól ismerő alkotó hitelesen ábrázolja az erdő állatait, de emberábrázolásait is ez a hitelesség hatja át, s teljesíti a művészettel szemben támasztott igényünket, hogy az a bennünket körülvevő világot hitelesen mutassa be.

– A természetet megismerni csak akkor lehet, ha az ember akar tőle valamit. Ezért ismerte meg a természetet a földműves, a gombász, de a vadász is – mondta Holler László. – Én a vadászat ürügyén festek. A lesen eltöltött éjszaka hangjai, hangulatai sok mindent elmondanak a természetet érteni akaró embernek – fogalmazta meg az alkotó, hozzátéve: a jó festmény nem másolja a természetet, de elemeit a belőle, azt megismerve szedi össze.

Az Alföldi Galériában március 10-ig tekinthető meg Holler László Hegedűsné Dékány Magdolna és ifj. Holler László által rendezett kiállítása. A megnyitó zenei közreműködője Borsos Annamária Bessenyei-díjas zongoraművész és Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész volt.

 

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7