Nyelvválasztás:

Miklós Péter a Vajdaságban tartott előadásokat

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a múlt héten tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre az Apáczai Nyári Akadémia című tanártovábbképzés, amelynek Történelem és magyarság szekciójában tartott előadásokat Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a múlt héten került megrendezésre az XIX. Apáczai Nyári Akadémia elnevezésű tanártovábbképzés, amelynek Történelem és magyarság szekciójában tartott előadásokat Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.

A vásárhelyi múzeumigazgató egyik referátumában a száz évvel ezelőtti magyar kommunista diktatúra, a tanácsköztársaság és a magyar irodalom kapcsolatát mutatta be, míg másik előadásában a költészet és a rendszerváltozás érintkezési pontjairól beszélt, a hetven éve született Nagy Gáspár költő alkotói portréján és művein keresztül.

A továbbképzésen Miklós Péteren kívül többek között előadást tartott még Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kárpát-medencei magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese, Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője és Vajda Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Szaklevéltárának igazgatója is.

(Fotók: Martinek Imre, Hét Nap – vajdasági magyar hetilap)

 

 

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5