Nyelvválasztás:

Ünnepi múzeumi ajánló

Ingyenes belépéssel és tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket a két ünnep között a hódmezővásárhelyi muzeális intézmények. A Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galéria, valamint az Emlékpont december 23-ától az év végéig díjtalanul látogatható.

A hódmezővásárhelyi muzeális intézmények – a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galéria, valamint az Emlékpont – december 23-án, valamint december 28. és 30. között ingyenesen látogathatóak. A kiállítóhelyek azonban a karácsonyi és az újévi hosszú hétvégéken (december 24-27., valamint december 31. és január 3. között) zárva tartanak.

A Tornyai János Múzeumban az állandó kiállítások mellett három időszaki tárlatot tekinthetnek meg a múzeumbarátok: a Párhuzamok című kiállításon a tram-train nyomvonalán feltárt régészeti leleteket ismerhetik meg az érdeklődők. Kalmár Zsigmond rostagyáros életútja korabeli fényképeken és üzemének emblematikus termékein keresztül tárul a látogatók elé. Végül a két világháború közötti időszak meghatározó társadalmi szervezetének, a Vitézi Rendnek a történetét is bemutatja a közgyűjtemény. Ez utóbbi tárlat az első nyilvános vitézavatás centenáriumán nyílt meg és a hősies helytállásukért elismert egykori honvédek portréi, kitüntetései, valamint relikviái személyes történeteket és életutakat elevenítenek meg. Ez utóbbiakat tárja a résztvevők elé a tárlat rendezője, Bernátsky Ferenc helytörténész-muzeológus december 28-án, kedden 15 órai kezdettel induló tárlatvezetésén.

 

Az Alföldi Galéria emeletén közel két évszázad, mintegy háromszáz alkotása vezeti végi a látogatókat a vásárhelyi és az alföldi képzőművészet korszakain, míg az egykori Ógimnázium épületének földszintjén a kortárs iparművészet „természet közeli” világa jelenik meg a 2021. évi kerámiaszimpózium (Téma: Natura) művein. A Kossuth téri szárnyban egy kontinenseken átívelő kamaratárlat várja a betérőket: a nigériai Temi Ami-Williams jelmezeiről készült művészi fotográfiák a Szentírás egyetemes nyelvével teremtenek kapcsolatot a kereszténység afrikai és európai kultúrái között. A kiállítóhely Szőnyi utcai termeiben bravúros és sokrétű technikai megoldásokkal gondolkodtatja el a betérőket Szabó Franciska festőművész, a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat Fiatal Festők-nívódíjas alkotója. A Láthatóság című tárlat egy olyan társadalmi réteg, a közmunkások világát ábrázolja, akik bár munkavégzésük során neonsárga láthatósági mellényt viselve kitűnnek környezetükből, mégis egy „alig látszó”, sokszor lenézett, megbélyegzett kisebbségét adják társadalmunknak. Az ellentétpárok gazdag tárházával alkotó művész képei között Képiró Ágnes művészettörténész vezeti körbe a látogatókat a galériában december 30-án, csütörtökön délután három órától.

 

A (fél)múlt azaz a kommunista diktatúra és az államszocializmus évtizedeibe kalauzolja el a betérőket az Emlékpont. A mintegy bejárható filmként végigjárható kiállítás egy izgalmas és interaktív résszel bővült ez évben: a vásárhelyi hétköznapokat és életkörülményeket a tárgyi környezeten keresztül bemutató önálló tárlattal.


Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5