Nyelvválasztás:

Visszatekintés

Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész egyéni kiállítása


Alföldi Galéria
2018. március 4-április 29.

„A jó hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”

(Mórusz Tamás)

Az ismételt találkozás őszinte örömével üdvözlök minden Kedves Érdeklődőt, aki velem együtt törekszik megismerni ezt a változatos jelenséget. Ezen keresztül gazdagabbak leszünk, és kapcsolatainkban biztonságosabban fedezhetjük fel egymás értékeit.

Az időbeni folyamat részeseiként azonos feltételek között gyarapodtak a tapasztalataink és motiválódtak az érzelmeink. Visszatekintve a mögöttem sokasodó évtizedekre, megelégedéssel állíthatom, hogy szorgos munkával, folyamatos figyeléssel, jó családi háttérrel sikerült továbblépnem a nyolcvanadik életévembe. Ha számba vesszük a szakmai alkotómunkában aktívan eltöltött éveket, ezeknek a terjedelmét is hatvan évben mérhetjük. Gyermekeink, unokáink növekedésével még teljesebbé vált a generációs folyamat.

A XX. század második felében az Alföld déli szögletében, itt Hódmezővásárhelyen a horizont fölött kemény böjti szelek jártak. A régiónkban, ahol több évszázados paraszti gazdálkodás, életmód és kultúra létezett, ez életemben folyamatosan átalakult. A változást, a számomra fontosnak vélt folyamatokat testközelből, mint képzőművész és tanár a krónikás szerepét felvállalva a festészet sajátos nyelvezetén keresztül fogalmaztam meg. Az értékekre figyelve, előre tekintve tettem a dolgomat.

Erre az itt bemutatott műveim szolgálnak példaként.

Kérem fogadják jelképes baráti kézfogásként az általam Önök elé tárt színes világot.

Hódmezővásárhely 2018 március

Hézső Ferenc
festőművész

Visszatekintés - Hézső Ferenc festőművész egyéni kiállítása

2018. március 4. – május 6.
Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria

A kiállítást rendezte: Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5