Nyelvválasztás:

Zár a Tér-Idő, Anyag-Szellem foglalkozássorozat

Másfélmillió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériuma Járásszékhely múzeumok szakmai támogatására. A Gyere velünk múzeumba! programból Tér-Idő, Anyag-Szellem címmel rendeztek az év során múzeumpedagógiai foglalkozásokat az Alföldi Galéria állandó és időszaki képzőművészeti kiállításain. A programon résztvevő csoportoknak 2017. november 29-én, szerdán kreatív alkotónapot rendeznek a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat művei között.

A Tér-Idő, Anyag-Szellem program célja, hogy a Gyere velünk a múzeumba! pályázati alcélhoz kapcsolódva komplex, több generációt megmozgató múzeumpedagógia programok jöjjenek létre a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum képzőművészeti állandó és időszaki kiállításaiban. A városban tanuló diákoknak, nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek és hátrányos helyzetűeknek szóló 2 x 2 foglalkozásból álló program egy témára, azon belül két tárlatra nyújtott élményszerű látogatási és feldolgozási lehetőséget. A négy alkalomból álló foglalkozás-sorozatba négy célcsoportot (nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők, általános- és középiskolás diákok) vontunk be Az Alföld művészete állandó, valamint a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat időszaki kiállításaira. A 2017 tavasza óta zajló foglalkozás-sorozaton a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola, a Bethlen Gábor Református Gimnázium, a HSZC Kalmár Zsigmond Szakgimnázium tanulói, illetve a Nyugdíjas Lakópark, a Kovács Küry Időskorúak Otthona és Szivárvány Szakosított Otthon lakói vettek részt.

Célunk volt, hogy a programban résztvevők ne felületes benyomással, hanem érdekes, élményközpontú, izgalmas múzeumi foglalkozás emlékével távozzanak a galériából. Szeretnénk, hogy a programban résztvevők kulcsot kapjanak a különböző stílusirányzatú képzőművészeti alkotások megértéséhez, valamint visszatérő múzeum- és tárlatlátogatókká váljanak.

2017. november 29-én a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat és a programsorozat finisszázsaként egy közös alkotónapot szervezünk. melynek során lehetőséget nyújtunk az együtt munkálkodásra. Ezen eseményen alkalom nyílik majd a múzeumi órákon szerzett tapasztalatok kamatoztatására, a célcsoportok közötti párbeszédre. Az alkotónapon 5 csoport, több mint száz résztvevővel készíti el saját alkotásait, melyben Mucsi Zoltán festőművész, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára lesz segítségükre.


Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5