2026. március 19., Csütörtök

Sajtó ROVAT CIKKEI

Első < 567891011 > Utolsó
A láthatósági mellények után most a művészettörténet előtt tiszteleg Szabó Franciska. A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton ugyanis ő kapta meg a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, ezért kiérdemelte az önálló kiállítás rendezésének jogát.
A fődíjas képzőművész nem ismeretlen az Őszi Tárlatok látogatói számára, hiszen háromszor is kapott már elismerést a korábbi kiállításokon. Az egyik a rangos Endre Béla-díj volt.
Egy legendás sájen harcos utáni izgalmas kutatás részleteit ismerhetik meg azok, akik ellátogatnak szerdán este a Tornyai János Múzeumba.
Akik az indiánok művészetében szeretnének elmélyülni ezt helyben is megtehetik, mert a téma szakavatott kutatója, Nagy Imre várja őket szerdán 17 órától a Tornyai János Múzeumban.
A ma 14 órától megtartott rendkívüli közgyűlésen a képviselő-testület tíz megjelent tagja [...] a 70. Őszi Tárlat eredményeiről szavazott.
Új főigazgatói pályázat kiírásáról döntött a hódmezővásárhelyi képviselő-testület a város összevont kulturális intézménye élére.
Több mint félezer műből válogatta a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije azt a 158 alkotást, amelyek a jubileumi kiállítás anyagát adják
A lótartással és a pásztorélettel kapcsolatos régi használati eszközökre szakosodott Perényi János, aki gyűjteményének keresztmetszetét a Tornyai János Múzeum emeleti nagytermében tárta az érdeklődők elé.
Távozik a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatói posztjáról Nahimi Péter, ideiglenesen Gál Boglárka került a helyére.
Helyét ideiglenesen Gál Boglárka veszi át. Utódját pályázat útján választják ki.
Egy főigazgató sem bírta sokáig Vásárhelyen a kulturális intézmény élén, mindenki menekül
Benyújtotta a felmondását a Budapesten élő főigazgató. Információink szerint nem akart asszisztálni a leépítésekhez, s súrlódásai voltak a városvezetéssel. Nem hagyott mély nyomot Vásárhely kulturális életében.
Még bő egy hónap van az ünnepélyes megnyitóig, de már elkezdődött a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat rendezése az Alföldi Galériában.
A díjazottak névsora egészen az október 5-i megnyitóig titkos, de már rendezik a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatot a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Nátyi Róbert kurátor a rendezési elvekről mesélt a félezerből kiválogatott 158 alkotás között.
A héten kezdték el berendezni hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező kortárs képzőművészeti kiállításának anyagát. A látogatók az október 5-től csodálhatják meg az alkotásokat az Alföldi Galériában.
127 művész 158 alkotását láthatja majd a nagyközönség december elejéig az október 5-én megnyíló 70. Vásárhelyi Őszi Tárlaton. Megkezdődött az ország legrégebbi kiállításának rendezése az Alföldi Galéria földszinti termeiben.
A pásztorélettel és a lótartással kapcsolatos régi, használati eszközökre szakosodott Perényi János, aki most magángyűjteményének keresztmetszetét a Tornyai János Múzeumban tárja a nagyközönség elé.
A Boldog Gizella-díjjal kitüntetett Perényi János néprajzi magángyűjteményéből válogató különleges tárlat nyílt a vásárhelyi Tornyai múzeumban. A relikviák és korabeli fényképek a pásztorkodás és a lótartás világát elevenítik fel.
A kulcsos béklyó, a nyűg és a járom mellett számtalan más, az állattartással kapcsolatos relikvia is látható a tárlaton, amely Perényi János lószerszám és pásztorbot gyűjteményének legszebb darabjait vonultatja fel.
Kifejezetten erős anyagnak érzi a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott alkotások összességét Nátyi Róbert művészettörténész, zsűrielnök. Új fiatal hangok, visszatérő mesterek, megannyi stílus várható októberben. Két napig zsűrizték a félezernél több művet.
Első < 567891011 > Utolsó