Nyelvválasztás:

Újjászületés a kultúra jegyében

A Tornyai János Múzeum több egymáshoz kapcsolódó pályázati forrás segítségével alapjaitól újul meg. A munkálatok során korábbi épületek, épületrészek bontása zajlik, illetve fejeződött be, jelenleg az új épületek alapozása folyik.

Az Agóra programról, már több ízben hallhattak a vásárhelyiek, most ismét bemutatta a város vezetése a projekt jelenlegi fázisát. A Tornyai János Múzeum helyén folyamatosan zajlanak a munkálatok, a közel másfél milliárdos beruházásban egyszerre több helyszín száll fel a por az építkezési területekről.

 

 

 

Többször beszámoltunk arról, hogy a pályázat összetevőinek egyik kiemelt eleme a múzeum teljes rekonstrukciója, mely során teljesen új épületrészek is helyet kapnak. A megújult intézményben tágas látványraktár mutatja be a kiemelkedő jelentőségű régészeti, néprajzi, képzőművészeti és helytörténeti gyűjtemény eddig még nem látott darabjait, az érdeklődőket az intézményben korszerű, látogatóbarát technológiai szolgáltatások várják.

 

 

 

A péntek délelőtti sajtóbejáráson részt vett Almási István alpolgármester is, aki a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a helyi kulturális értékeket mindenkinek meg kell ismernie és ha a létesítmény elkészül az iskoláknak is remek oktatóteret biztosíthat. Mint mondta, a fejlődés az elsődleges cél, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen, a kultúra minden ágát összefogó komplexum a város hírnevét is öregbíti.

 

 

 

Mucsi László, a Városfejlesztési csoport vezetője a munka menetéről és aktuális folyamatairól beszélt. Kiemelte, hogy hatalmas feladat volt összehangolni a feladatokat, hiszen a projektben, egyszerre több helyszínen kell bontási és építési feladatokat végezniük a szakembereknek. A komplexumhoz pince is tartozik, és az ehhez szükséges földkiemelések már befejeződtek, de a talaj szilárdítására és tömörítésére most van lehetőség. Az alapozás folyamatosan rajzolódik ki és a járókelők a nyár során már az épület falai is állnak majd.

 

 

 

Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója a bejáráson elmondta, hogy bár az intézmény ideiglenes zárva van, kollégáival együtt folyamatosan dolgoznak, hiszen a belső látványterveket, kiállítási tárgyak helyét, témáját a legkisebb részletig meg kell tervezniük.

 

Hódmezővásárhely belvárosa az elkövetkező években a kultúra, a kulturális intézményrendszer fejlesztésének jegyében születik újjá: több, egymáshoz jól illeszkedő pályázati program összekapcsolásával néhány éven belül nem csupán új városkép, új intézmények, de a hagyományokat őrző, a kor igényeit jól szolgáló és aktív kulturális élet várja a város lakóit és a Hódmezővásárhelyre látogató érdeklődőket.

 

Saja Boglárka

 

http://www.vasarhelyihirek.hu/ujjaszuletes_a_kultura_jegyeben

 

Vásárhelyi Hírek – Itthon vagyunk!

 

2011-05-13

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5