Nyelvválasztás:

Vásárhelyen októberben megkezdik a Tornyai János Múzeum bővítését

Októberben adják át az építőknek a vásárhelyi Tornyai János Múzeum melletti, most még üres telket, amelyen a múzeum bővítésének első, 364 millió forintos része valósul meg - mondta el Almási István alpolgármester. A ma délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott: itt lesz a múzeum főbejárata egy modern portállal, és ezen a szinten lesz helyben olvasható a Tornyai János Múzeum szakkönyvtára is. Az új épület látványterveivel!

Promenád – a vidék hírportálja

 

A pinceszinten - a megyében egyedülálló módon - látványraktárt alakítanak ki, míg az emeleten időszaki kiállításoknak lesz hely - ismertette a terveket dr. Nagy Imre múzeumigazgató. A látványraktár régi igényt elégít ki, hiszen eddig a múzeum által őrzött tárgyaknak csak kisebbik része volt megtekinthető, így most az állandó kiállításon nem szereplő, főként népművészeti anyag - közöttük a több ezer kerámia - lesz majd látható. A múzeumban számítógépes portálokat helyeznek el, amelyeken megismerhetők lesznek a múzeum kincsei, azoknak adatai is. A számítógépes fejlesztés során azonban nemcsak a múzeum épületében, hanem az interneten keresztül is meg lehet ismeri a vásárhelyi régi tárgyakat. A beruházásra a város 309 millió forint támogatást nyert, és az új épületrész 2012 tavaszától lesz látogatható.

 

Arnay

 

http://promenad.hu/cikk/vasarhelyen-oktoberben-megkezdik-a-tornyai-janos-muzeum-boviteset-80606

 

Promenád – a vidék hírportálja

 

2010-09-16

Eseménynaptár
« » 2022 január
ke sze csü szo va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6