Dömötör János (1922-2009)

„Hódmezővásárhely … a város ahol születésem óta élek. Tevékenységem, örömeim, bánataim, sikereim és kudarcaim helyszíne.Jelenti közelebbről jobbágy őseimnek a solt-paléi szikes föld barázdáiba csorgott verejtékét és a Kincses temetőben porladó csontjait…” (Dömötör János, 2003)

Hódmezővásárhelyen született 1922. január 16-án. A Bethlen Gábor Református Gimnázium után egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Karán végezte, ahol 1944-ben szerzett diplomát. 1944 őszétől a Hódmezővásárhely Városi Közigazgatás kulturtanácsnoka. A „fordulat évétől” bekövetkezett irányváltás következtében 1951-52 között földművesként és napszámosként kereste a kenyerét. 1952-től a Szikvízkészítő Vállalatnál adminisztrátor, majd 1954-től a Csongrád megyei Temetkezési Vállalat hódmezővásárhelyi fiókjánál pénzügyi előadó.

1961-ben került a Tornyai János Múzeum élére, s az intézmény igazgatójaként vonult nyugdíjba 1991-ben. Vezetése alatt vált a múzeum a regionális képzőművészeti élet központjává, és lett országosan elismert a vásárhelyi művészeti élet.

Széleskörű érdeklődését publikációinak – cikkeinek és monográfiáinak – sokrétűsége jelzi. A képzőművészet mellett a művelődéstörténet és a helytörténet számos részletét, korábban ismeretlen fehér foltját tárta fel. 25-28 nagyobb tanulmány – köztük olyan alapművek, mint a Vásárhely szobrai (1973, 2003), Vásárhely műemlékei, épületei (1975, 2005) a 48-as honvédportrék – Plohn József (1992) – közel 500 cikk és több mint 40 katalógus-előszó jelent meg a tollából.

A tényszerű adatokból építkező cikkei és előadásai mögött egy humanista szemléletű ember karaktere rajzolódik ki. Elsősorban szülővárosának helytörténetével szeretett volna foglalkozni, de – ahogyan ő fogalmazott – „muszáj Herkulesként” szervezte a kiállításokat, rendezte a múzeum képzőművészeti tárlatait, nyitott meg kiállításokat és írt recenziókat, valamint katalógusok előszavát. Legbravúrosabb és lehengerlőbb kiállításmegnyitó beszédeiben volt, melyekben a rögtönzés, adomázás és a humor elmaradhatatlan kellékek voltak. Mint munkahelyi főnök és mint kolléga segítőkész és támogató volt minden beosztottjával, és nyugállományba vonulása után is meghitt és baráti viszonyt tartott fenn volt kollégáival.

Próbálták a fővárosba hívni és csábítani különböző pozíciókkal, de ő mindig hű maradt a „szerette városhoz”.

Számtalan társadalmi szervezet tagjaként végzett munkát szűkebb és tágabb pátriája érdekében. 1946 és 1949 között a Tornyai János Társaság titkára. 1957-től a TIT tagja, 1965 és 2000 között a Hódmezővásárhelyi TIT elnöke. 1964-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagja, majd 1965-től 2003-ig ügyvezető titkára.

1991-től a Szeremlei Társaság, 1993-tól a Hódmezővásárhelyi Magisztrátus tagja, 1994-től a szentesi Katona Kiss Alapítvány kuratóriumának elnöke, 1997-től a Kurucz D. István Emlékére Alapítvány kuratóriumának elnöke is.

1964-ben a Szocialista Kulturáért kitüntetést, 1966-ban és 1970-ben a Munkaérdemrend ezüst fokozatát, 1970-ben SZOT-díjat kapott. 1970-ben a Pro Urbe Hódmezővásárhelyért díj birtokosa lesz.

1982-ben megkapja a Munkaérdemrend arany fokozatát. 1992-ben Móra Ferenc-díjjal tüntetik ki, 1996-ban Tömörkény-díjas lesz, majd 1997-ben megkapja a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. 2002-ben a Hódmezővásárhely Díszpolgára cím boldog birtokosa.