Vissza a feladóhoz, vissza a gyökerekhez

Hogyan kerültek Vásárhelyhez kötődő műalkotások egy ausztrál műgyűjtőhöz? Erich Brosell ausztrál üzletember Kratochwill Mimi művészettörténész javaslatára vásárolt kortárs magyar festményeket a kilencvenes években. A Tornyai János Múzeum új szerzeményeiből rendezett kiállításon Bazsonyi Arany, Szalay Ferenc, Szurcsik János, Németh József, Patay László, Csikós András, Fejér Csaba, Kurucz D. István és Vecsési Sándor festményei láthatóak a vásárhelyi közgyűjtemény emeleti kiállítótermében.

Szalay Ferenc: Fehérterítős ágy
tojástempera, farost, 54x60, 1992
(Fotó: TJM, Donka Gábor)

Nagy Imre múzeumigazgató szerint a „hazatért” festmények jelentősége abban rejlik, hogy mivel ezek a művek feltételezhetően a létrejöttüket követő egy-két esztendőben már külföldre kerültek, ezért eddig nem voltak elérhetőek a magyar művészettörténészek és kutatók számára. A gyűjtemény múzeumba kerülése lehetővé teszi a szakmának a művek kutathatóságát, valamint a nagyközönség számára történő bemutatást.

Fejér Csaba: Pihenő
olajtempera, farost, 25x45, 1992
(Fotó: TJM, Donka Gábor)

A képeket a művészek ‑ pályájuk legkiérleltebb szakaszában ‑ eleve eladásra festették, így könnyedség, felszabadultság és frissesség érződik rajtuk. Az alkotások közös jellemzője, hogy ugyanazon időintervallumban, a kilencvenes évek elején készültek, témaválasztásukban ‑ az alföldi élet, a paraszti kultúra megragadásában ‑ megegyeznek, azonban kifejezésmódjuk jelentős változatosságot mutat.

Kurucz D. István: Beszélgetők
tojástempera, farost, 50x60, 1940
(Fotó: TJM, Donka Gábor)

Vecsési Sándor (1930) munkáira a könnyed ecsetkezelés és az impresszionisztikus benyomások könnyed rögzítése jellemző. Felesége, Bazsonyi Arany (1928-2011) egy művel szerepel a kiállításon. Ezen érezhető férje festésmódjának hatása, amely elsősorban a színhasználatban, de témaválasztásban is tetten érhető. Igaz az ő formakezelése inkább konstruktivista hatásokat mutat. Szalay Ferenc (1931-2013) valamennyi alkotása egy-egy költemény: pasztelles színei egyfajta bensőséges realizmussal töltik fel képeit. Szurcsik János (1931) kicsit vázlatosnak ható festményeiben azok frissességét munkáinak élénk színhasználata és gesztusszerű ecsetkezelése adja. Németh József (1928-1994) munkái hiánypótlónak számítanak a múzeum gyűjteményében, mivel nem rendelkezünk ilyen, kisebb méretű képekkel tőle  mondta el Nagy Imre. Ezek a festményei formai kísérleteknek tekinthetőek, mivel megtalálhatóak rajtuk a nagy képek kompozíciós megoldásai, de oldottabb, bensőségesebb festésmodorban.

Patay László: Lóitatás (Lovasok a vízben)
olajtempera, farost, 50x70, 1989
(Fotó: TJM, Donka Gábor)

Patay László (1932-2002) témáin visszaköszön a "nagy elődök" Tornyai János, vagy Kernstock Károly és Nyolcak munkáinak hatása. Csikós András (1947-2006) egyetlen kiállított festményén a klasszikus alföldi tájat jeleníti meg, a tél szürkésfehér árnyalatait felvonultató, sajátosan pasztózus technikával. Fejér Csabánál (1936-2002) briliánsan bravúros festőmódja fogja meg leginkább képek nézőit. Érdemes megfigyelni, hogy milyen kevés festői eszközzel mennyire a teljességet adja vissza: a kis felületen miként hangsúlyozza a tömeget és a formák plasztikai értékeit. Kurucz D. István (1914-1996) utcarészletei sajátos önreflexiók a hatvanas-hetvenes években készült festményeire. A hagyományos miliőben, a ház előtt beszélgető alakok ábrázolásai egy mára csak nyomokban megmaradt, bensőséges világ hangulatjelentései.

Az Ausztráliából "hazatérő" kollekcióból nyíló kiállítást Dr. Nagy Imre múzeumigazgató ajánlja a közönség figyelmébe ma délelőtt a Tornyai János Múzeumban; csellón közreműködik Suhanyeczné Puskás Barbara.