Egy vásárhelyi csizmadia a Nagy Háborúban

Katonanapló, trópusi sisak, néhány korabeli fotó az első világégésről, egy százéves szerencsehozó lóhere, valamint az orosz fogság megpróbáltatásainak naplója alkotja azt a világháborús gyűjteményt, melyet dr. Szabó Lajos tanár és családja adományozott tavaly a Tornyai János Múzeumnak. Az egykori csizmadia fogságnaplójából és hagyatékából álló a Nagy Háború kitörésének centenáriumához kapcsolódó kiállítást Farkas Ferenc középiskolai tanár nyitja meg a múzeumban.

Szabó Lajos csizmaidia mester (1891-1974) Borovichiben

Szabó Lajos 1891-ben született Hódmezővásárhelyen, és a város csizmadia mestereinél sajátította el későbbi mesterségét inasként, majd segédként. A megszerzett tudását Szegeden gyarapította, de gyakorlatot szerzett aradi, makói, battonyai és mezőkovácsházi iparosoknál is. Tényleges katonai szolgálatát 1912 nyarán kezdte meg Szegeden a 46. császári és királyi gyalogezred I. zászlóaljában, aalakulatával részt vett az I. Balkáni Háború miatt elrendelt mozgósításban.

Szabó Lajos (1891–1974) hadifogoly, csizmadia mester szerszámos és katonaládája
Rajta korabeli sajátkezű tintás felirat:
Nóve Mikuláj [Novo-Nikolajevszk, Novoszibirszk] 1915. jun 30.

1914-ben már éppen leszerelés előtt állt, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s kitört a Nagy Háború. Az ezred Szegeden állomásozó egységeit először rövid időre a déli határszélre, majd a keleti frontra, Galíciába vezényelték. Szabó Lajos augusztus 30-án Rohatynnál esett orosz fogságba. 1914 végétől 1915 nyaráig különböző csizmadia műhelyekben dolgozott Novo-Nyikolajevszk városában. 1916 tavaszától a mai Murmanszk környékén folyó építkezéseken vett részt, majd Petrozavodsk, Uglich és Novgorod érintésével '16 nyarán került Borovichibe. Itt egy fafeldolgozó üzem tulajdonosának szüksége volt csizmadiára, aki „Lajus”-t magához vette és házában kialakított egy kis műhelyet, ahol Szabó Lajos a család megbecsülése közepette dolgozott két éven át.

1918. augusztus 9-én, a zűrzavaros oroszországi állapotok idején indult haza. Búcsúajándékul kapta a Malisev családtól a kiállításban is látható sakk-készletet és egy ezüst zsebórát, melyet büszkén hordott élete végéig. Szabó Lajos mindig jó érzéssel és derűsen gondolt vissza fogságának színhelyére, az orosz emberekre, a szláv lelkületre. Gyermekeinek tréfálkozva mesélt ezekről az időkről, amikor kijelentette: „Benneteket Szibériából, a muszkák földjéről hoztalak egy fáról...!” - olvasható a Bernátsky Ferenc helytörténész által rendezett kiállítás tablóján. Szabó Lajos röviddel Hódmezővásárhelyre történő hazaérkezése után önálló csizmadia műhelyt nyitott és ötven évig gyakorolta az ipart, amit 1968-ban adott vissza, utána már csak kisebb javításokat, foltozásokat végzett 1974-ben bekövetkezett haláláig.