Szombati kalandozás Vásárhely népi motívumvilágában

A festéssel, faragással, varrással létrehozott minták leképezték, milyennek látták eleink az őket körülvevő világot, mit tartottak szépnek, jelentéstelinek, így a szombati tárlatvezetés látogatói bepillanthatnak a díszítőművészet és a paraszti életmód összefüggéseibe is. A látogatás során gazdag népművészeti örökségünkből a szőrhímzések kerülnek a középpontba: ez alkalommal, a ritkán látható, raktárban őrzött eredeti mustrák is bemutatásra kerülnek.

A szabadrajzú hímzések mellett a keresztszemes szőrhímzéseket is megismerhetik a látogatók, szó esik majd a párnavégek színeinek, motívumainak érdekességeiről, s arról, milyen kevésen múlt, hogy nem tűnt el a feledés homályában ez a különleges hímzés.

A „szőrös párnavégek” a magyar hímzéskincs legrégebbi rétegéhez tartoznak, a régi tiszántúli hímzések csoportjába illeszkednek. A rackajuh gyapjúját fonták, növényi festékekkel színezték, majd többféle öltéstechnikát is alkalmazva varrták ki az előrajzolt, azaz drukkolt házivásznon a jellegzetes motívumokat.

Kiss Lajos (1881-1965) néprajzkutató gyűjtéséből tudjuk, hogy a minták neveinek egy része is fennmaradt: kerekrúzsás, félrúzsás, gránátalmás, templomcifrás és – mint ahogy a tárlatvezetés címében is áll - három alapszínt: kéket, barnát és lilás-pirosat használtak, s az egészen élénktől a visszafogottig számos árnyalat együtt jelent meg egy-egy hímzésen.

Eleink motívumai a természetből és a keresztény vallásból is táplálkoznak, absztrakt megfogalmazásuk előképeit az úrihímzésben kell keresnünk. Ez a hímzés kizárólag párnavégeken maradt fenn, melyek egykor a tisztaszoba mennyezetes ágyán hirdették a ház asszonyának ügyességét és a család gazdagságát.