Nyelvválasztás:

Vitézségből példát címmel rendeznek előadást a Tornyaiban

Csütörtökön 17 órától Vitézségből példát címmel tartanak előadást Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban. Elek András, az intézmény igazgatósági ügyintézője hírműsorunknak elmondta, a legbátrabb hódmezővásárhelyi vitézek történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődök.

„Az első, akkor még úgy mondták, hogy a Nagy Háborúban, példamutató helytállásukkal, kimagasló vitézségüket megmutató honvédeknek, katonáknak az elismerésére alapították 1921-ben a Vitézi Rendet. A jelenlegi kutatások szerint 12 Hódmezővásárhelyen született vagy Hódmezővásárhelyen élt katonáról tudjuk, hogy az első világháború folyamán az Arany Vitézségi Érmet megszerezte. Róluk fog tartani egy előadást Kovács Ferenc helytörténeti kutató”
– fogalmazott Elek András.

Rádió7 - 2021. november 14.

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7