Nyelvválasztás:

Felfedezők keresték az egykori Tarján falu nyomait Paperében

A terepbejáráson újkőkorszaki, Árpád-kori és későbbi cseréptöredékeket találtak azok az érdeklődők, akik szombaton kikerékpároztak a Papere területére, hogy az egykori Tarján település helyét derítsék fel, a Tornyai János Múzeum munkatársai irányításával.

Kerékpáros régészeti és helytörténeti túrát szervezett a Tornyai János Múzeum szombaton Paperére. A Kulturális Örökség Napjai programsorozathoz kapcsolódó felfedezőúton Vásárhely egy ősi településrészének, a középkori Tarján falunak a történetével ismerkedhettek meg a résztvevők. Csányi Viktor régész-muzeológus, a múzeum tudományos igazgatóhelyettese nemcsak azt idézte fel, hogy mit jegyeztek fel a történetírók és a 16. századi török adószedők Tarján faluról, hanem azt is, hogy a Papere két partján álló kiemelkedés – amely az Alföldön dombnak számít – milyen titkokat rejthet: akár temetőt, de egy Árpád-kori templom maradványait is. [...]

Fémdetektorokkal is dolgoztak a régészek az egykori Tarján falu területén
Fotó: Korom András / Hódpress

A történeti források is megörökítették: Vásárhely határában a 11–16. század között létezett egy Tarján nevű település. Ez a hely természetes határokkal körülvett, kissé mocsaras, nádasos, vizesárokkal övezett, erődített terület volt. Tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a vízi és szárazföldi útvonalakat felügyelő település jöjjön létre
– magyarázta Csányi Viktor régész-muzeológus, a múzeum tudományos igazgatóhelyettese.

Hódpress - 2025. szeptember 20.

 

 

Eseménynaptár
« » 2025 október
ke sze csü szo va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2