Nyelvválasztás:

A Tornyai-múzeum munkatársai folytatják terepbejárásukat Csomorkányon

Az elmúlt napokban folytatódott az egykor virágzó mezőváros, Csomorkány területének régészeti bejárása. A Tornyai János Múzeum munkatársai pénteken újabb lelet találtak, amely igazolja, hogy a település a középkorban a gazdaságilag fejlett városok közé tartozott.

Az elmúlt napokban folytatódott az egykor virágzó mezőváros, Csomorkány területének régészeti bejárása. A Tornyai János Múzeum munkatársai pénteken újabb lelet találtak, amely igazolja, hogy a település a középkorban a gazdaságilag fejlett városok közé tartozott.

– Az egykori Árpád-kori falu, Csomorkány mezővárossá nőtte ki magát a középkorra, mielőtt 1595-96-ban török-tatár hadjárat pusztította el – idézte fel a település történetét Béres Mária. A Tornyai János Múzeum régésze arról is szólt, hogy a mintegy négy négyzetkilométernyi területen egykor utcák, házak, porták sorakoztak, ahol egy időben hét-nyolcszáz lakos élt, akiknek emlékét már csak a templomrom és a földben és a föld felszínén található leletek őrzik.

Tavaly a Tornyai János Múzeum munkatársai az NKA által támogatott program keretében 17 hektárnyi területet jártak be, s munkájukat száznál is több önkéntes segítette. Az ő részükre az idén is meghirdette a közgyűjtemény az önkéntes terepbejáráson való részvételt, azokban a koronavírus járvány miatt erre nem kerülhetett sor. A jelen időszakban a múzeum régészei – a látogatók fogadásának elmaradása miatt – az intézmény front-office területein dolgozó munkatársaival közösen végzik a bejárást, s munkájukat szabad területen, egymástól távolságot tartva biztonságban végezhetik.

A bejárásban résztvevők a húszméteres négyzetekre osztott területen mindent begyűjtenek, ami régészeti értékkel bírhat, csontdarabokat, edénytöredékeket, fém- és kerámiadarabokat, amelyeket az adott négyzet koordinátáival feliratozott zsákokba helyezik. Ezeket a későbbiekben a múzeumban megtisztítják, és feldolgozzák.

Tavaly több mint 86 ezer cserépleletet dolgoztak a régészek, s elmondható, hogy a tárgyak végigkövetik a terület betelepültségét, így az avar, a germán időszak mellett honfoglalás-kori és szarmata kor nyomait is rögzítették.

– A középkori Csomorkány gazdag településnek számított –fogalmazott Béres Mária, hozzátéve, hogy ezt az előkerült import kerámiák is igazolják. Ezek közül a legújabb a pénteki bejárás során megtalált a kerámia-lelet, egy dél-német területről származó asztali kerámia szamócát formázó díszítése.

A bejárást a következő a tervek szerint a következő hetekben is folytatják a múzeum munkatársai, amely során fémkereső berendezést is alkalmaznak majd.

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5