Áttekintés

A kiállítás A figyelem útjai projekt utóbbi négy évben készült festményeiből és festményanimációkból ad válogatást. A kiállított képeken látható alapmotívumok – a hegy, a tükröződés, a könyvtár és a tájkert – között vannak olyanok, amihez hasonlót mindennap láthatunk, mint például az iroda ablakban tükröződő Sas-hegy; másutt a látvány csak kiindulópont egyfajta vizualizációhoz. E nagyon különböző eredetű motívumokat az fűzi egybe, hogy a szemlélődő-meditatív hagyományok gyakorlatát követve közismert tárgyak látványát az elmélyülés egyes fázisaival állítom megfelelésbe. Az irodaportálok, bevásárlóközpontok különféle ablakai így lehetnek a valóságot mindig csak részben és egyéni kivágással tükröző egyéni elme analógiái. Azonban nem szeretném sorra végigvenni a lehetséges „megoldásokat”, hiszen a festmény úgyis „feltárja magát” az elmélyült nézőnek. Vizuális meditációnkat erősítheti, ha tekintetbe vesszük, hogy maga a festészet gyakorlata is mély metaforikus jelentéssel bír.

Ugyanis a festmény egyszerre eredmény, végpont és új kiindulópont. Az egymás fölé kerülő festékrétegek az összpontosítás megannyi egymásra következő pillanatát rögzítik. Ezért a festmény mozdulatlanságát vizsgálva az időbeliségen túlmutató lehetőségeket találhatunk. A műalkotásként létrejött kép számos fizikai és mentális mozgás összhatásaként jön létre. Ehhez hasonlóan a néző tekintete és elméje számos külső és belső mozzanat során fogadja be a képet. Ezek együttesét – úgy az alkotói, mint a befogadói mozzanatok összességét   nevezem a figyelem útjainak. A mozdulatlan kép az alkotó tudati mozgásai mentén kristályosodik ki, ezeket mintegy megőrzi és egyúttal a befogadó mentális aktivitásának is terepet ad. Az alkotómunka – időbeli mozzanatok egymásutániságából összeadódó – folyamatának végeredménye virtuálisan megállítja az időt az így kapott „időtlen” tárgy a néző idejét, vagyis a figyelmét észrevétlen összpontosítja, ezzel mintegy meghívja a maga különös, „sűrű” létmódjának megismerésére. De hová hívja, hová vezeti a nézőt a kép? Miért jöhet létre egyáltalán ez a sajátos jelenség? Az egyik legfontosabb kérdés a számomra, hogy a nézőnek a befelé vezető útja, amely a kép hívására való felelet, hogyan találkozik a festő kifelé vezető (vagy inkább kifejező) útjával, amelynek a kép a látható lenyomata. Mennyiben beszélhetünk azonos, vagy legalábbis közös tapasztalatról? Létezik olyan metafizikai pont, ahol a néző és az alkotó kontemplációja egybeesik?

Mindkét esetben lényegében belső mozgásokról van szó, a képi gondolkodás és megértés mozdulatai: a képzelet, a koncentráció, vagy éppen az akaratlagos összpontosításon túli „rácsodálkozás”. Mivel ezek létrejötte érdekelt, „meg kellett mozgatnom” a festményt: animációs filmeket kezdtem készíteni. E festményfilmekben a figyelem és a látás különböző mélységeit, szintjeit közvetlenül, folyamatában igyekeztem megragadni. Ezeket a mozzanatokat, mint az alkotófolyamat fázisait rekonstruálhatom, ami végül – amennyiben sikerül elérni a vizsgálódás célját – egy új műalkotást hoz létre, ami áttetszőbbé teheti a lét megismerése felé áramló tudatfolyamot. A festmény a szavakon túli lényeg létmódjához adhat kulcsot. Pillanatok alatt tárul fel, lép működésbe a kép, teljes befogadása mégis időben történik. Mozgásra késztet, „behúz”. Ez a festmény saját ideje. A kép belső ideje iránti érdeklődés vezetett el az utóbbi években a festmény-animáció eszközéhez. Ezen az úton a festményt kialakító láthatatlan erők együtthatóit törekszem transzparenssé tenni a befogadó számára.

A film és a mozdulatlan képek együttállásával a meditáció és kontempláció folyamata kerül a vizsgálat középpontjába. A filmek és a festmények egymást ellenpontozó jelenléte a műalkotás és kialakulásának folyamatát a vallásos és metafizikai szemlélődés belső folyamatával állítja párhuzamba. A művész az Abszolútummal való találkozás témáját a szemlélődés csöndje és kimondhatatlan tapasztalata felől közelíti meg. A latin 'templum' és 'sacrum' szavak egyaránt az elválasztásra utalnak, arra, hogy a lényegi és örök valósághoz való felemelkedéshez el kell szakadni a banálistól és a profántól. A teret emberi részről a lét forrását szomjazó figyelem szenteli meg.

Kondor Attila: Áttekintés
2017. október 8 – november 12.
Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

Rendező: Kondor Attila festőművész