Nyelvválasztás:

Már szervezik a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlatot

Megkezdődött a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat előkészítése: már február óta zajlanak az egyeztetések, kialakult a zsűri összetétele, valamint a megnyitó személye is. Hamarosan elindul az online regisztráció, ahol a művészek benyújthatják pályázataikat. A szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak, a tavalyihoz hasonlóan, amikor több mint 1500 alkotás érkezett.

Már februárban elkezdődött az Alföldi Galériában a majd csak október 4-én délben nyíló, 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat előkészítése – derült ki Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora és Gál Boglárka, a szervező intézmény főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Az előző években bevezetett online zsűrizés bevált, így ezt a rendszert továbbra is alkalmazzák. A pályázati időszak várhatóan május 10. és június 20. között lesz. Emellett megmarad a kurátori meghívás intézménye is [...]

– A zsűri tagjai között szerepel a tavalyi Tornyai-plakettes, Kossuth-díjas Szurcsik József képzőművész, továbbá a Salzburgban és Magyarországon is alkotó Fürjesi Csaba grafikusművész, a Ceredi Művésztelep vezetője, valamint a fiatal szobrászgenerációt képviselő Majoros Áron szobrászművész. A zsűri munkáját erősíti Kaszás Gábor művészettörténész is, aki galériavezetőként és a hazai műkereskedelem ismert szakembereként új szempontokat hozhat a válogatásba és részt veszek benne kurátorként jómagam. A cél, hogy a zsűri összetétele révén minél szélesebb rálátás nyíljon a kortárs művészeti életre, és új alkotók is bekapcsolódjanak a tárlatba
– mondta el Nátyi Róbert.

– A tárlat hátterét is a vásárhelyi önkormányzat biztosítja, mely jelentős díjakat oszt ki, többek között a Tornyai-plakettet és az életműdíjat, valamint támogatja a fiatal művészeket is. [...]
– hívta fel a figyelmet Gál Boglárka.

Hódpress - 2026. március 18.

Eseménynaptár
« » 2026 március
ke sze csü szo va
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5