Két, a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori képzésében részt vevő oktató, a vásárhelyi Szabó Klára Petra képzőművész és Erős Apolka szobrászművész közös kiállítása nyílt meg szombaton délben az Alföldi Galériában.
[...] A galériában bemutatott művek száma ugyan kevesebb volt a megszokottnál, ám az alkotások és a bemutatás módja különleges élményt nyújtott a látogatóknak. Szabó Klára Petra grafikáin elsősorban csontvázak és koponyák jelennek meg, míg Erős Apolka az ókori szobrászat formavilágát idéző, azt újraértelmező szobraival szerepel a tárlaton.

Szabó Klára Petra orvosi és régi metszetek tanulmányozása közben fedezte fel és ábrázolta az emberi maradványok esztétikáját Fotó: Korom András / Hódpress
[...] Erős Apolka arra kérte a kiállítás résztvevőit, hogy sétáljanak és beszélgessenek a tárlat termeiben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a látogatók végignéznek az egymásba nyíló helyiségeken, egy hosszú térsort láthatnak. A nagyterem végében elhelyezett, Szabó Klára Petra egyik koponyát ábrázoló grafikáját fedő üvegben pedig visszatükröződik az ő, a legtávolabbi teremben álló szobra.

Erős Apolka az ókori szobrászat formavilágát idéző egyik alkotásával
Fotó: Korom András / Hódpress
Hódpress - 2026. március 14.
| Tornyai János Múzeum | |
| 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18. | |
| Telefon: | +36 62 242 224 |
| E-mail: | tjm@tjm.hu |
| Térkép: | ![]() |