Transzformáció – Interpretáció címmel közös kiállításon mutatkozott be Hódmezővásárhelyen a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész és Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész. A két alkotó tárlata május 3-ig tekinthető meg az Alföldi Galéria termeiben.
Különleges kiállítás helyszíne a vásárhelyi Alföldi Galéria. Emberi csontvázakról készült alkotásokat és különleges, bőrrel bevont, újragondolt szobrokat láthatnak az érdeklődők. [...]
– Aki ismeri a munkásságomat, láthatja, hogy a kiállított képek szokatlanok a többi alkotásaimhoz képest. Ennek az az oka, hogy 2022-ben kezdtem a doktori tanulmányaimat a Képzőművészeti Egyetemen. Az anatómiai tanszék vezetője kért fel, hogy vezessek kurzust a tanszéken. Az első időben borzasztóan szenvedtem attól, hogy emberi csontokkal is kellett dolgoznom, mert alapvetően viszolygok a csonttól, a hústól, a vértől… Végül hozzászoktam. Ahogy készültem az óráimra, jegyzeteket készítettem a csontokról, és régi metszeteket néztem. Feltűnt a régi metszetek szépsége, esztétikája. Foglalkoztatni kezdett, hogyan lehet emberi maradványokat esztétikusan, szépen bemutatni.
– mondta a kiállítás megnyitóján Szabó Klára Petra.

Fotó: Varga Anna
[...] Erős Apolka szobrászművész munkáiról Kalmár János Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész beszélgetett a művésszel. A művekre hangolódást Dóra Attila klarinétművész improvizációja segítette.
delmagyar.hu / Délmagyarország - 2026. március 14.
| Tornyai János Múzeum | |
| 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18. | |
| Telefon: | +36 62 242 224 |
| E-mail: | tjm@tjm.hu |
| Térkép: | ![]() |