Nyelvválasztás:

Tájak érzelmek

Holler László Pro Urbe-díjas vásárhelyi festő egyéni kiállítása


Alföldi Galéria
2019. január 19. – március 10.

„Én egy kismesternek tartom magam. Igaz, nem akárkikhez képest. Igyekszem olyan esztétikai értékeket létrehozni, amelyek igaz emberi gondolatokat, érzéseket közvetítenek, amivel másoknak is örömet szerezhetek.”

Holler László

 

Holler László Budapesten született 1938. június 3-án. Tanulmányait 1952-1957 között a Soproni Tanítóképző Intézetben, majd 1970-1972 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte. A rajzolás és festés alapjait 1952-1956 között Tolcsvay Nagy Géza soproni szabadiskolájában tanulta.

1960-ban költözött Hódmezővásárhelyre, azóta itt él. Több mint négy évtizedet tanított vásárhelyi iskolákban. Volt tanyai tanító, majd 1977-től a Klauzál Utcai Általános Iskola rajztanára. 1967-től 2007-ig a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola egyik szakmai vezetője.

1962-ben állított ki először a Tornyai János Múzeumban. Ettől kezdve rendszeresen szerepelt a Dél-alföldi Tárlatokon, a Tavaszi Tárlatokon és a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon. Részt vett a vásárhelyi művészek bemutatkozásain, és egyéb közös kiállításokon itthon és külföldön egyaránt. Számos alkotása található magán- és közgyűjteményekben. Köztéri munkái (kerámiaképei), pannói az ország több városában, községében láthatók.

Tájak, érzelmek – Kiállítás Holler László legutóbbi alkotásaiból

2019. január 19. – március 10.
Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria

A kiállítást rendezte: Hegedűsné Dékány Magdolna, ifj. Holler László

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7