Válogatás a Damjanich János Múzeumban őrzött T-Art grafikai gyűjteményből
Alföldi Galéria
2026. május 30. - 2026. augusztus 23.
A T-Art Alapítványt 1990-ben Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész és felesége, Tenk Zsóka gobelinszövő azzal a céllal hozta létre, hogy segítse a kortárs magyar képzőművészet hazai és külföldi megismertetését, a különböző művészeti ágak, valamint az alkotók és a művészettörténészek közötti kapcsolat elmélyítését, s ezzel segítse a közönség ízlésformálására irányuló kezdeményezéseket. A T-Art Alapítvány az alapítás óta eltelt több mint három évtized alatt a működési céljainak megvalósítását támogató művészek adományaiból jelentős kortárs képzőművészeti gyűjteményt hozott létre. Ennek darabjait a magyar kulturális örökség értékeiként őrzi, s gondozza, valamint alkalmi kiállításokkal biztosítja, hogy a közönség is megismerhesse a kollekcióban őrzött remekműveket.
Az alapítvány legnagyobb gyűjteményrésze a közel 300 darabból álló grafikai egység, mely jelentőségét tekintve is a legreprezentatívabb, mára muzeális értékkel bíró kortárs kollekció. A gyűjteményi darabok között megtalálható a 20. század második felének és a 2000-es évek első évtizedének szinte teljes kortárs képgrafikai mezőnye.
A Damjanich János Múzeum 2022-ben együttműködési megállapodást kötött a T-Art Alapítvánnyal, melynek értelmében az alapítvány mintegy 600 tételből álló kortárs képzőművészeti gyűjteménye fokozatosan letéti anyagként a szolnoki múzeum gondozásába kerül. A megállapodás óta folyamatosan érkezik a T-Art kollekciója a múzeumba, s megindult annak digitalizálása és szakszerű feldolgozása. Az együttműködés jegyében a gyűjtemény anyagát egy-egy tematika mentén kiállítások formájában is népszerűsítik, s ennek a tevékenységnek a harmadik állomása a T-Art muzeális értékű grafikáiból bemutatásra kerülő jelen válogatás.
A VARÁZSOS VONALAK című kiállítás a hazai grafikaművészet aranykorának számító 1960-as, 70-es évek legendás alakjaitól kezdve a műfaj ezredfordulóig terjedő nagy generációjának egyedi és sokszorosított grafikai lapjaiból mutat be egy műfajilag, stilárisan és technikailag is rendkívül sokrétű válogatást.
A kiállításon szereplő művészek:Ágotha Margit, Almásy Aladár, Banga Ferenc, Butak András, Dienes Gábor, Eszik Alajos, Fazekas Magdolna, Földi Péter, Gaál József, Gácsi Mihály, Gyulai Líviusz, Jónák Tamás, Kácser László, Kárpáti Tamás, Kéri Imre, Kókay Kriszta, Kondor Béla, Kovács Imre, Kovács László, Kovács Péter, Kovács Tamás, Kurucz István András, Lengyel Károly, Lenkey Zoltán, Létai Gábor, Lévay Ádám, Lévay Jenő, Lóránt János Demeter, Maracskó Gabriella, Medve András, Molnár László József, Muzsnay Ákos, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Pásztor Gábor, Rátkay György, Rékassy Csaba, Rékassy Eszter, Sáros András Miklós, Simsai Ildikó, Somogyi Győző, Sulyok Gabriella, Sváby Lajos, Szabó Vladimir, Szalay Lajos, Szemethy Imre, Szentgyörgyi József, Szunyoghy András, Tassy Béla, Tulipán László, Végh András, Vilhelm Károly, Vízi Tihamér, Zala Tibor

Varázsos vonalak
Válogatás a Damjanich János Múzeumban őrzött T-Art grafikai gyűjteményből
Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria
2026. május 30. - 2026. augusztus 23.
A tárlat anyagát válogatta és rendezte: Dr. Nagy Imre művészettörténész
A kiállítás anyagát kölcsönözte: Damjanich János Múzeum, Szolnok
| Tornyai János Múzeum | |
| 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18. | |
| Telefon: | +36 62 242 224 |
| E-mail: | tjm@tjm.hu |
| Térkép: | ![]() |